A textil pelenkák mosása

Mivel a baba rendszeresen érintkezik a környezetével, így nincs szükség az állandó fertőtlenítésre, hiszen így is úgy is találkozik a „kosszal”.

A 40 foknál magasabb hőfokon való mosás csak akkor indokolt, amennyiben a baba valamilyen betegségen esett át, és úgy érezzük a magasabb hőfokkal való fertőtlenítés szükségszerű. A magas hőfokon való mosás egyébként nemcsak a textilszálakat roncsolja, de a gumírozás, a tépőzárak és a patentok sem szeretik, így a textilpelenka élettartamát lerövidítjük. Ugyanilyen hatással van a textilpelenkákra a szárítógép használata. Tehát ha nem feltétlenül szükséges, akkor a szárítógépet is kerüljük a pelenkák esetében.

A textilpelenka nyugodtan együtt mosható egyéb fehér vagy világos (illetve a pelenka színének megfelelő) ruhadarabokkal, így a pelenkák mosása még gazdaságosabbá válik. Természetesen a textilpelenkák moshatók külön is, ha a mosógépet megtöltik. Ilyen esetben javasolt a kimondottam textilpelenkák mosására kifejlesztett mosószereket használni (pl. Bambinex Nappy ultra care mosószer – folttisztító adalékkal,  Ökopel folyékony mosószer – magyar gyártmány, MioCare mosópor).

Tökéletes mosószer az ECOEGG mosótojás, amely többnyire a mosószódát és a szódabikarbónát tartalmazó gyöngyök segítségével könnyű, gazdaságos, és természetes mosási megoldást nyújt. A gyártó kifejezetten ajánlja mosható pelenkák mosására, ekcémás vagy érzékeny bőrűek, illetve babák ruhájának mosására is.

A max. 60 fokon való mosás a következő helyzetekben lehet megengedett (azonban ilyenkor is számolnunk kell azzal, hogy ez negatív hatással lehet a pelenka minőségére és élettartamára, ezért érdemes megfontolni, hogy valóban szükséges-e a magasabb hőfokon való mosás):

  • A baba még nem töltötte be a 3 hónapos kort
  • A baba bőre/egészsége megkívánja (pl pelenka kiütés, betegségek, bőr érzékenység, stb.)
  • Ugyanazok a pelenkák párhuzamosan több babánál is használatban vannak egyidejűleg (pl. testvérek esetében)
  • Amennyiben kommunában vagy egyéb társas/ nyílt közösségben élünk.
  • Az Ecoegg mosótojás 60 fok felett nem használható.

40 fokos mosás mellett fertőtlenítőnek a következő trükkök vethetők be:

  • Nátrium-perkarbonát adagolása a mosószer mellé (1 ek / 4-6 kg textil) a mosógép mosószer adagolójába.
  • Textilpelenkák fertőtlenítésére kifejlesztett mosószer adalékok (Nappy fresh, Mio Fresh)
  • Napoztatás, a nap nemcsak fakítja a foltokat, de az UV sugaraknak antibakteriális hatása is van
  • Egyéb természetes fertőtlenítőszerek adagolása a mosószer mellé (pl. ezüst kolloid, teafaolaj, levendulaolaj)
  • Textilöblítő helyett max. 10%-os ecet használata a mosógép öblítőszeres rekeszébe öntve (kb 1/2 dl mosásonként)
  • Alkalmanként a textilpelenka a mikrohullámú sütőbe is betehető (ecet + víz + pár csepp teafaolaj) 2-3 percre közepes teljesítményen. Ezt a módszert kizárólag nedvszívó részek alkalmankénti fertőtlenítésére lehet használni, első fertőtlenítés előtt érdemes a módszert tesztelni a fertőtlenítendő pelenka betétjével. Értelemszerűen a fémet tartalmazó (pl. fém patentos, cipzáras) pelenkákat nem lehet ilyen módon fertőtleníteni. A pelenka külsőket, AIO, illetve a zsebes pelenkákat (PUL réteget tartalmazó pelenkák) nem szabad mikrohullámű sütő segítségével fertőtleníteni.
  • A mosógép rendszeres időközönkénti alapos tisztítása is segít a pelenkák tökéletes tisztításában. Ehhez az ECOEGG DETOX mosógép tisztító tablettákat javasoljuk, amely a mosógép belsőbb részeit is alaposan kitisztítja és fertőtleníti. Ára megfizethető, sokáig használható.

A textilpelenkák mosásánál semmilyen hagyományos textil öblítőszer használata nem megengedett. Minden használati utasításban egyértelműen tiltják az öblítőszerek használatát, mivel az öblítő vékony filmréteget képez a textilen, ezáltal megszünteti a nedvszívó képességet. Továbbá az öblítőszerben megtalálható illatanyagok erősen allergizáló hatásúak lehetnek.

Nem javasolt továbbá a textilpelenkák áztatása (még ecetes vízben sem!!), TILOS a nem természetes és klórtartalmú fehérítők és folttisztító szerek használata, kizárólag mosószódával való mosásuk (a mosószódát érdemes „hígítani” egyéb mosószerrel), nem ajánlott a pelenkák vasalása (a vasaló lelapítja a textil bolyhos szálait, ezáltal csökkenti a nedvszívó képességet, továbbá a magas hőfok károsíthatja bizonyos textilpelenkák anyagát).

A baba bőrének védelme érdekében érdemes öko mosószert használni a pelenkák mosásához, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy egyéb mosószerek sem tesznek kárt a textilben, amennyiben a tiltott anyagokat elkerüljük.

Érdemes elkerülni a celluláz nevű enzimtartalmú mosószereket, mivel a celluláz enzim lebontja a cellulóz tartalmú textilszálakat (ilyen pl a bambusz, pamut). Ez különösen akkor lehet veszélyes, ha a celluláz enzimtartalmú mosószert magas hőfokon használjuk a pelenkák mosásánál. A celluláz enzim elsősorban a NEM öko mosószerekben, öblítőkben található meg!

Nem szabad elfelejteni, hogy a textilpelenka használatával a baba bőrének legérzékenyebb része napi kontaktusba kerül a tisztítószerekkel, így a nem megfelelő mosás miatt kialakulhat pelenka kiütés az érzékenyebb bőrű babák esetében.